Éves díjkimutatással kapcsolatos tájékoztatás

Éves díjkimutatással kapcsolatos tájékoztatás

Az alábbiakban összefoglaljuk a díjkimutatással kapcsolatosan leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszainkat ügyfeleink számára.

Mi a díjkimutatás? A pénzforgalmi szolgáltatóknak évente egy alkalommal díjmentesen, egységes formátumban és tartalommal a fogyasztó rendelkezésére kell bocsájtania a fizetési számlájához kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban felmerülő valamennyi díjról, valamint a fizetési számlára alkalmazott kamatlábakról készített díjkimutatást a 144/2018. (VIII. 13.) Korm. rendelet és a 2018/33 európai bizottsági végrehajtási rendelet szerint.

Milyen időszakra vonatkozik a díjkimutatás? A Magyarországon működő pénzforgalmi szolgáltatóknak a díjkimutatást 2020. évtől már minden évről a teljes évre, vagyis január 1. és december 31. közötti időszakra vonatkozóan kell elkészíteniük és megküldeniük ügyfeleik számára.

Milyen kézbesítési csatornán érkezik a díjkimutatás?A bank általi kiküldés módja megegyezik a havi számlakivonatokéval, tehát ha ügyfelünk korábban elektronikus formában kérte megküldeni számlakivonatát, akkor a díjkimutatást is ebben a formában fogja megkapni. NetBANKáron a dokumentum típusánál az Értesítéseket választva tölthető le a díjkimutatás. Amennyiben ügyfelünk rendelkezése alapján a levelezés korábban postai úton történt, a díjkimutatást is postán küldi a bank. Az éves díjkimutatást különálló küldeményként, a havi számlakivonattól függetlenül küldi meg a bank ügyfelei számára.

Mire érdemes odafigyelni a díjkimutatások értelmezésekor?Míg a havonta megkapott bankszámlakivonatok csak az aktuális hónap díjfizetési adatit tartalmazzák, a díjkimutatásban a díjak összesítve, éves szinten jelennek meg.

Mit tartalmaz a díjkimutatás? A díjkimutatás az alábbi díjakat és kamatokat tartalmazza attól függően, hogy a számlához milyen szolgáltatások kapcsolódnak: · a fizetési számlához kapcsolódó díjak; valamint, ha a számlához további igénybevett szolgáltatások kapcsolódnak: · betéti kártyához kapcsolódó díjak; · internetbank és mobilalkalmazás díjai; · telefonos banki szolgáltatások díjai; · SMS szolgáltatás díja; · fizetési számlához kapcsolódó kamatok; · folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatok és díjak.

Mi az ügyfelek teendője?A díjkimutatással kapcsolatosan az ügyfeleknek nincs teendője. Amennyiben díjkimutatásával kapcsolatosan kérdése merülne fel, forduljon bizalommal munkatársainkhoz, vagy Ügyfélszolgálatunkhoz a 06 80 350 350 telefonszámon.

Miért jó a díjkimutatás az ügyfeleknek?Az egységes díjkimutatás célja, hogy az ügyfelek · jobban átlássák saját banki költségeiket; · az információk birtokában esetleg változtassanak pénzköltési, bankhasználati szokásaikon, például használják intenzívebben az online csatornákat, vagy fizessenek többet bankkártyával, · stb.

Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét a Magyar Nemzeti Bank által üzemeltetett összehasonlító weboldalra, amely biztosítja a pénzforgalmi szolgáltatók által a fogyasztók részére vezetett fizetési számlák után felszámított díjak és az alkalmazott kamatlábak díjmentes összehasonlíthatóságát. A Magyar Nemzeti Bank által üzemeltetett összehasonlító weboldal szolgáltatásait a https://pad.mnb.hu/oldalon veheti igénybe.

Tájékoztatjuk Ügyfeleinket továbbá arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank bankszámlaválasztó programot is üzemeltet, amely akár új bankszámla nyitásáról, akár bankváltásról van szó, a számlák/számlacsomagok kondícióit illetően segítséget nyújt a tájékozódáshoz. A Magyar Nemzeti Bank által üzemeltetett bankszámlaválasztó programról a https://alk.mnb.hu/fogyasztoknak/alkalmazasok/szvpoldalon tudhat meg többet.